A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó, vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű (emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít). A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. A betegség régóta ismert; első leírása Kr. e. 23. századból, Babilonból származik (ld. Hammurapi törvénykönyve). A veszettség kutyaharapással való terjedését Demokritosz és Arisztotelész is felismerte, de a betegség fertőző eredetét csak a XIX. században sikerült tisztázni.
A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a Nyugat-Európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A Közép-Európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.
Hazánkban a XX. század elején a veszettség ún. urbánus („városi”) járványtani formájában volt jelen, ami azt jelenti, hogy a vírus elsősorban a kutyák, macskák körében volt gyakori. Az 1930-as évekre néhány szigorú hatósági intézkedés (így a betegség bejelentésének kötelezővé tétele, az ebnyilvántartás és az ebek évenkénti kötelező védőoltásának bevezetése) eredményeként Magyarországon a veszettségnek ezt a formáját sikerült felszámolni. A XX. század közepén azonban észak felől a vadon élő rókák állományában jelent meg a vírus. A betegség 1966-ig csak szórványosan fordult elő, ám ezt követően a Dunántúlon robbanásszerűen jelentkezett, így az 1970-es évekre már az egész ország fertőzötté vált. Járványtani szempontból ezt a formát szilvatikus („erdei”) veszettségnek hívjuk, ilyenkor alapvetően vadállatok körében terjed a vírus, de alkalmanként átadhatják a fertőzést háziállatoknak is. Míg Észak-Európában például a nyestkutyának is jelentős szerepe van a betegség járványtanában, addig Közép-Európában – így Magyarországon is – a szilvatikus veszettség fő fenntartója (ún. rezervoárja) a vörös róka (Vulpes vulpes). A központi állategészségügyi hatóság koordinálásával 1992-ben indult hazánkban a rókák immunizálási programja, ennek köszönhetően a veszettség járványügyi helyzete az elmúlt 20 év során fokozatosan javult. A rókaállomány immunizálása vakcina tartalmú csalétkek kijuttatásával történik. A módszer hatékonyságát tükrözi a megállapított veszettség esetek számának alakulása: 1996-ban 1357 esetet diagnosztizáltak Magyarországon, 1997-2000 között 400-600 között alakult az esetszám, 2001-ben 318, 2002-2004 között 100-200, 2005-2010 között már csak kevesebb, mint 10 esetet állapítottak meg évente. 2010-ben összesen 11 veszett állatot találtak: kilenc rókát, egy kutyát és egy denevért. 2011-ben és 2012-ben Magyarországon klasszikus veszettség eset nem fordult elő, csak denevérekben került kimutatásra a veszettség, melyet a veszettségvírusnak egy, a rókák veszettségétől eltérő faja okoz (EBLV).
A két, klasszikus veszettség eset nélkül eltelt évet követően 2013 szeptemberében egy Kecskemét környékéről származó vörös rókában veszettséget állapított meg a Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága. A 2013-2014-es járvány, melynek során összesen 47 állatból mutatták ki a veszettség vírusát, három megyét érintett (Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok). A 2013-ban talált 24 eset mindössze három és fél hónap alatt (szeptember és december között) került megállapításra, míg 2014-ben a teljes év során állapítottak meg 23 esetet, ami a járvány intenzitásának csökkenését mutatja, a fertőzött területen 2013 őszén végrehajtott gócvakcinázásnak és egyéb járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően. Az összesen 47 megállapított esetből csak négy eset történt háziállatokban (két szarvasmarhában, egy kecskében és egy kutyában diagnosztizáltak veszettséget), 43 eset pedig vadon élő állatokban (42 rókából és 1 őzből mutatták ki a vírust). A rókák kapcsán említést érdemel, hogy a 42 veszettnek bizonyult róka közül mindössze kettő volt, amelyek veszettségre gyanús tünetet nem mutattak a kilövést megelőzően, a többi 40 esetben pedig a rókákat vagy elpusztulva találták, vagy szokatlan viselkedés miatt kerültek kiirtásra. A 2013-2014-es járványhoz kapcsolódó utolsó eset 2014 októberében került megállapításra.
2015. évben klasszikus veszettség eset nem volt Magyarországon. 2016 februárjában azonban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen találtak egy rókát, mely kutyákkal verekedett össze, és a veszettségre irányuló laboratóriumi vizsgálata pozitív eredményt adott. Ezt megelőzően Borsod megyében 8 évig nem volt veszettség megállapítás. Ebből az a tanulság, hogy azokon a területeken is felbukkanhat egy-egy szórványos eset, ahol régen találtak veszett állatot. Különösen igaz ez, amíg a hazánkkal szomszédos országokban is előfordul veszettség. 2017 márciusában az előző évi esettől néhány kilométerre ismét találtak egy veszett rókát, a közelben lévő tanyán pedig két kecske fertőződött meg.
Azt, hogy egy országban, vagy területen előfordul-e a veszettség, az adott időszakban elvégzett vizsgálatok száma és ezen belül a pozitív esetek száma segít megítélni. A Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának laboratóriumaiban vizsgált állatok nagyobb része róka, de bármilyen rendellenesen viselkedő vagy elhullottan talált vadállat, illetve minden, embert harapott házi és vadállat vizsgálatra kerül. A veszettséggyanús esetekkel párhuzamosan évente több ezer, vadászok által kilőtt, a veszettség tüneteit nem mutató róka is vizsgálatra kerül. A Nébih laboratóriumaiban évente 3500-5000 állat veszettségre irányuló vizsgálatát végzik el, a vizsgált mintákból 2013-ban 24, 2014-ben 23 veszettség esetet állapítottak meg. 2015-ben mindössze egy denevérben találtak veszettséget (denevérveszettség-vírust), klasszikus veszettség nem fordult elő hazánkban. 2016-ban egy (róka), 2017-ben három (egy róka és két kecske) esetben mutattak ki veszettséget Magyarországon.
A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) szabályai értelmében amennyiben az ország területén két évig nem fordul elő veszettség, Magyarország veszettségtől mentesnek nyilvánítható (a szomszédos területek járványtani helyzetének függvényében egyes védekező, megelőző intézkedések fenntartása azonban továbbra is szükséges lesz).
Hazánkban az évek óta sikerrel végrehajtott vakcinázási program eredményeképpen 2018–2021. időszakban nem fordult elő veszettség. Az Európai Unió 2021. áprilisában ismerte el hivatalosan hazánk mentességét, az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) pedig 2022. február 4-én publikálta ezt hivatalos oldalán.
A veszettség keleti szomszédainknál, Ukrajnában és Romániában még rendszeresen előfordult, valamint 2021-2022-ben Szlovákia keleti régiójában is több helyen megjelent.
Időközben jelentősen megváltozott a veszettséghelyzet Magyarországon, 2022. szeptembere óta tizenöt igazolt veszettség esetünk is volt (10 róka, 2 kutya, 2 szarvasmarha és 1 macska), mindegyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán határtól számított kb. 10 km-es körzetben. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén történt. Az Ukrajnához közeli területeken a szokásosnál nagyobb a járványveszély, mivel a háború miatt az ottani állategészségügyi hatóságok nem tudták végrehajtani a rókák vakcinázási programját.
Az esetek kapcsán a WOAH visszavonta Magyarország veszettségmentes státuszáról szóló nyilatkozatát, az Európai Unió viszont a benyújtott veszettségmentesítési programunkat elfogadta, így csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye veszítette el a betegségtől való mentességét. 2022. ősz óta számos járványügyi intézkedést, többek között fokozott felügyelet elrendelését és gócvakcinázás végrehajtását kezdeményezte a Nébih Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Az elrendelt intézkedéseket a Nébih mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.
Kórokozó, kórfejlődés
A betegséget a Rhabdoviridae családon belül a Lyssavirus nemzetségbe tartozó RNS-vírusok okozzák. A Lyssavirus nemzetségen belül 12 faj különböztethető meg, melyek közül a világszerte elterjedt klasszikus veszettségvírus (RABV) okozza az úgynevezett klasszikus veszettséget, egyben ez a vírus felel a legtöbb emberi megbetegedésért is. Európában a klasszikus veszettség víruson kívül az 1-es és 2-es európai denevérvírus (EBLV-1 és EBLV-2) fordul elő denevérekben, de rendkívül ritkán előfordul, hogy ezek a vírusok más emlősben, vagy emberben megbetegedést okoznak (a szakirodalomban mindössze néhány eset ismert). A többi vírusfaj Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában, főként denevérekben fordul elő, de elméletileg bármelyik faj okozhat agyvelőgyulladást emberben vagy emlősállatokban.
Európában tehát a veszettséget leggyakrabban a klasszikus veszettség vírus (RABV) okozza. A fertőzést a veszettségben megbetegedett állatok terjesztik. A fertőzés fő fenntartói a húsevők, különösen a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó fajok. Járványtani szempontból megkülönböztetünk ún. erdei (szilvatikus) és városi (urbánus) veszettséget. Az erdei veszettség esetében a fertőzés a vadon élő ragadozók körében terjed, Európában jellemzően a vörös róka állományok a betegség fenntartói (más szóval rezervoárjai), míg Ázsiában és Kelet-Európában a nyestkutyáknak is szerepe van a betegség fennmaradásában. A vadállatokban előforduló veszettség esetenként okozhat megbetegedést háziállatokban és emberben is.
Közegészségügyi szempontból sokkal jelentősebb az ún. urbánus veszettség, melyet elsősorban kutyák és macskák tartanak fenn illetve terjesztenek. Az urbánus veszettség a kutyák nyilvántartása, kötelező rendszeres megelőző védőoltása, és a kóbor kutyák befogása eredményeként a világ fejlett országaiból eltűnt. A probléma a fejlődő országokban azonban igen jelentős, ahol évente mintegy 50.000 ember fertőződik kutyaharapás következtében. A világon a halálos kimenetelű emberi fertőződések 99%-a kutyaharapás következménye.
A beteg állat a veszettség vírusát elsősorban harapása, marása útján, a nyálával terjeszti, az egyéb testváladékok szerepe sokkal kisebb. Harapáskor a vírus a bőrön áthatoló sérülésen keresztül jut a szervezetbe. A harapás helyéről az idegek mentén jut el a központi idegrendszerbe (ún. neurotrop vírus), és itt elszaporodik, majd ismét az idegek mentén eljut a nyálmirigyekbe és egyéb szervekbe. A nyál tehát csak az agyvelő fertőződését követően tartalmaz vírust, ezért a nyálával vírust ürítő állat többnyire már beteg vagy néhány napon belül megjelennek rajta a betegség klinikai tünetei.
A lappangási idő (amely a vírus bejutásától a betegség kialakulásáig, tünetek megjelenéséig eltelt idő) nagyban függ a harapás helyétől (a központi idegrendszertől való távolságától), a bejutott vírus mennyiségétől és az állat életkorától, és ezek függvényében széles határok között változhat. Az esetek többségében a lappangási idő 2-8 hét, de előfordulhat rövid (5 napos) vagy igen elhúzódó (több hónapos, extrém esetben akár több éves) lappangási idő.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszettséggel foglalkozó honlapjának illusztrációja a vírus útját szemlélteti a szervezetbe való bejutástól a vírusürítésig. A vírus a sérülés helyén, a beteg állat nyálával jut be a szervezetbe, majd az idegek mentén a gerincvelőbe, és az agyvelőbe jut. Ezt követően jelenik meg a nyálmirigyekben, és így válik az állat vírusürítővé, azaz képessé a fertőzés továbbadására.