A veszettség világszerte előforduló betegség. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő.
A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban még viszonylag nagyobb számban állapítanak meg veszettségeseteket, a régió többi országában szórványos a betegség előfordulása.
A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával tíz évvel ezelőtt Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program, amely a háborús körülmények ellenére korlátozásokkal ugyan, de továbbra is zajlik.
Magyarországi helyzet
Magyarországon a XX. század elején a veszettség ún. urbánus („városi”) járványtani formájában volt jelen, ami azt jelenti, hogy a vírus elsősorban a kutyák, macskák körében volt gyakori.
Az 1930-as évekre néhány szigorú hatósági intézkedés (így a betegség bejelentésének kötelezővé tétele, az ebnyilvántartás és az ebek évenkénti kötelező védőoltásának bevezetése) eredményeként Magyarországon a veszettségnek ezt a formáját sikerült felszámolni.
A XX. század közepén azonban észak felől a vadon élő rókák állományában jelent meg a vírus. A betegség egészen 1966-ig csak szórványosan fordult elő hazánkban, ám ezt követően a Dunántúlon robbanásszerűen jelentkezett, így az 1970-es évekre már az egész ország fertőzötté vált. Járványtani szempontból ezt a formát szilvatikus („erdei”) veszettségnek hívjuk, ilyenkor alapvetően vadállatok körében terjed a vírus, de alkalmanként átadhatják a fertőzést háziállatoknak is. Közép-Európában – így Magyarországon is – a szilvatikus veszettség fő fenntartója (ún. rezervoárja) a vörös róka (Vulpes vulpes).
Magyarországon a központi állategészségügyi hatóság koordinálásával 1992-ben indult a rókák immunizálási programja, ennek köszönhetően a veszettség járványügyi helyzete az elmúlt 20 év során fokozatosan javult. A rókaállomány immunizálása vakcina tartalmú csalétkek kijuttatásával történik.
A módszer hatékonyságát tükrözi a megállapított veszettségesetek számának alakulása:

A grafikon akadálymentes leirata
2011-2014
Amint a táblázatban látható, 2011-ben és 2012-ben Magyarországon klasszikus veszettségeset nem fordult elő, csak denevérekben került kimutatásra a veszettség, melyet a veszettségvírusnak egy, a rókák veszettségétől eltérő faja okoz (EBLV).
A két, klasszikus veszettségtől mentes évet követően 2013 szeptemberében egy Kecskemét környékéről származó vörös rókában veszettséget állapított meg a Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága. A 2013-2014-es járvány, melynek során összesen 47 állatból mutatták ki a veszettség vírusát, három megyét érintett (Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok). A 2013-ban talált 24 eset mindössze három és fél hónap alatt (szeptember és december között) került megállapításra, míg 2014-ben a teljes év során állapítottak meg 23 esetet, ami a járvány intenzitásának csökkenését mutatta, a fertőzött területen 2013 őszén végrehajtott gócvakcinázásnak és egyéb járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően.
Az összesen 47 megállapított esetből csak négy eset történt háziállatokban (két szarvasmarhában, egy kecskében és egy kutyában diagnosztizáltak veszettséget), 43 eset pedig vadon élő állatokban (42 rókából és 1 őzből mutatták ki a vírust). A rókák kapcsán említést érdemel, hogy a 42 veszettnek bizonyult róka közül mindössze kettő volt, amelyek veszettségre gyanús tünetet nem mutattak a kilövést megelőzően, a többi 40 esetben pedig a rókákat vagy elpusztulva találták, vagy szokatlan viselkedés miatt kerültek kiirtásra. A 2013-2014-es járványhoz kapcsolódó utolsó eset 2014 októberében került megállapításra.
2015-2021
2015. évben klasszikus veszettségeset nem volt Magyarországon. 2016 februárjában azonban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen találtak egy rókát, mely kutyákkal verekedett össze, és a veszettségre irányuló laboratóriumi vizsgálata pozitív eredményt adott. Ezt megelőzően Borsod megyében 8 évig nem volt veszettség megállapítás. Ebből az a tanulság, hogy
azokon a területeken is felbukkanhat egy-egy szórványos eset, ahol régen találtak veszett állatot.
Különösen igaz ez, amíg a hazánkkal szomszédos országokban is előfordul veszettség. 2017 márciusában az előző évi esettől néhány kilométerre ismét találtak egy veszett rókát, a közelben lévő tanyán pedig két kecske fertőződött meg.
Azt, hogy egy országban vagy területen előfordul-e a veszettség, az adott időszakban elvégzett vizsgálatok száma és ezen belül a pozitív esetek száma segít megítélni. A Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Laboratórium Igazgatóságán vizsgált állatok nagyobb része róka, de bármilyen rendellenesen viselkedő vagy elhullottan talált vadállat, illetve minden, elhullása előtt embert harapott házi és vadállat vizsgálatra kerül. A veszettséggyanús esetekkel párhuzamosan évente több száz, vadászok által kilőtt, a veszettség tüneteit nem mutató róka is vizsgálatra kerül.
A Nébih laboratóriumaiban évente 1-2000 állat veszettségre irányuló vizsgálatát végzik el.
Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) szabályai értelmében amennyiben az ország területén két évig nem fordul elő veszettség, Magyarország veszettségtől mentesnek nyilvánítható (a szomszédos területek járványtani helyzetének függvényében egyes védekező, megelőző intézkedések fenntartása azonban továbbra is szükséges lesz).
Hazánkban az évek óta sikerrel végrehajtott vakcinázási program eredményeképpen 2018–2021. időszakban nem fordult elő veszettség.
Az Európai Unió 2021. áprilisában ismerte el hivatalosan hazánk mentességét, az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) pedig 2022. február 4-én publikálta ezt hivatalos oldalán.
A veszettség keleti szomszédainknál, Ukrajnában és Romániában még rendszeresen előfordul, valamint 2021-2022-ben Szlovákia keleti régiójában is ismételten megjelent.
2022-2026
2022 szeptemberétől megváltozott a veszettség helyzet Magyarországon. 2022-ben négy (3 róka, 1 kutya), 2023-ban tizenhat (10 róka, 1 macska, 1 kutya, 2 szarvasmarha), 2024-ben tizennyolc (11 róka, 1 aranysakál, 3 kutya, 2 macska, 1 szarvasmarha) veszettség esetünk volt, mindegyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ukrán, illetve a román határ közelében.
A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása révén következett be. A térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat, mivel Romániában és Ukrajnában napjainkban is nagy számban fordulnak elő veszettségesetek, és Ukrajna állategészségügyi hatósága a háborús körülmények miatt csak korlátozásokkal tudja végrehajtani a rókaállomány immunizálási programját.
2025-ben, több mint tíz hónap veszettségeset nélküli időszakot követően két rókában került igazolásra a betegség, 2026-ban ezidáig öt veszett rókát találtak, mindet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.


