Európában a veszettséget leggyakrabban a klasszikus veszettség vírus (RABV) okozza. A fertőzést a veszettségben megbetegedett állatok terjesztik. A fertőzés fő fenntartói a húsevők, különösen a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó fajok. Járványtani szempontból megkülönböztetünk ún. erdei (szilvatikus) és városi (urbánus) veszettséget. Az erdei veszettség esetében a fertőzés a vadon élő ragadozók körében terjed, Európában jellemzően a vörös róka állományok a betegség fenntartói (más szóval rezervoárjai), míg Ázsiában és Kelet-Európában a nyestkutyáknak is szerepe van a betegség fennmaradásában. A vadállatokban előforduló veszettség esetenként okozhat megbetegedést háziállatokban és emberben is.
Közegészségügyi szempontból sokkal jelentősebb az ún. urbánus veszettség, melyet elsősorban kutyák és macskák tartanak fenn, illetve terjesztenek.
Az urbánus veszettség a kutyák nyilvántartása, kötelező rendszeres megelőző védőoltása, és a kóbor kutyák befogása eredményeként a világ fejlett országaiból eltűnt.
A probléma a fejlődő országokban azonban igen jelentős, ahol évente mintegy 50.000 ember fertőződik kutyaharapás következtében. A világon a halálos kimenetelű emberi fertőződések 99%-a kutyaharapás következménye.
A veszettség kórokozójáról részletesebben
A betegséget a Rhabdoviridae családon belül a Lyssavirus nemzetségbe tartozó RNS-vírusok okozzák. A Lyssavirus nemzetségen belül 16 faj különböztethető meg, melyek közül a világszerte elterjedt klasszikus veszettségvírus (RABV) okozza az úgynevezett klasszikus veszettséget, egyben ez a vírus felel a legtöbb emberi megbetegedésért is. Európában a klasszikus veszettség víruson kívül az 1-es és 2-es európai denevérvírus (EBLV-1 és EBLV-2) fordul elő denevérekben, de rendkívül ritkán előfordul, hogy ezek a vírusok más emlősben, vagy emberben is megbetegedést okoznak (a szakirodalomban mindössze néhány eset ismert). A többi vírusfaj Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában, főként denevérekben fordul elő, de elméletileg bármelyik faj okozhat agyvelőgyulladást emberben vagy emlősállatokban.
Kórfejlődés
A beteg állat a veszettség vírusát elsősorban harapása, marása útján, a nyálával terjeszti, az egyéb testváladékok szerepe sokkal kisebb. Harapáskor a vírus a bőrön áthatoló sérülésen keresztül jut a szervezetbe. A harapás helyéről az idegek mentén jut el a központi idegrendszerbe (ún. neurotrop vírus), és itt elszaporodik, majd ismét az idegek mentén eljut a nyálmirigyekbe és egyéb szervekbe. A nyál tehát csak az agyvelő fertőződését követően tartalmaz vírust, ezért a nyálával vírust ürítő állat többnyire már beteg vagy néhány napon belül megjelennek rajta a betegség klinikai tünetei.
A lappangási idő (amely a vírus bejutásától a betegség kialakulásáig, tünetek megjelenéséig eltelt idő) nagyban függ a harapás helyétől (a központi idegrendszertől való távolságától), a bejutott vírus mennyiségétől és az állat életkorától, és ezek függvényében széles határok között változhat. Az esetek többségében a lappangási idő 2-8 hét, de előfordulhat rövid (5 napos) vagy igen elhúzódó (több hónapos, extrém esetben akár több éves) lappangási idő.
