Veszettség mentesítési kvíz

A veszettség agy- és gerincvelőgyulladással járó, halálos betegség, mely az Európai Unió területén a tagállamok sikeres mentesítési programjainak köszönhetően egyre inkább visszaszorul. Az Európai Bizottság célkitűzése, hogy 2020-ra az EU valamennyi tagállamában felszámolják a betegséget.

A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, illetve az embert is megbetegíti. A betegség a veszett állat harapásával, a vírust tartalmazó nyállal terjed, és nem gyógyítható, de vakcinázással hatékonyan megelőzhető. Hazánkban a kutyák veszettség elleni évenkénti védőoltása kötelező, azonban a lakásból kijáró macskák oltása is ajánlott. A vadon élő állatokban előforduló veszettség felszámolásának hatékony módja a rókák immunizálása, ami vakcina tartalmú csalétkek kihelyezésével történik, az Európai Unió által társfinanszírozott program keretében. A NÉBIH laboratóriumai évente több ezer rókát vizsgálnak meg, és 2015-ben egyetlen esetben sem, 2016-ban pedig mindössze egy rókából mutatták ki a vírust.

A veszettség Magyarországon egyre ritkábban fordul elő, de mivel rendkívül veszélyes betegség, fontos, hogy a lakosság tisztában legyen vele, milyen óvintézkedéseket kell betartani, amelyekkel minimalizálható az emberi megbetegedés kockázata. A NÉBIH 2016 végén figyelemfelhívó kampányt indít, amelynek a célja a betegséggel kapcsolatos ismeretterjesztés a lakosság részére. A kampány célja, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városi környezetben is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A NÉBIH Veszettségmentesítési Program keretében játékot indítunk! Olvassa el a fenti „A veszettségmentesítési program” című rövid cikket, majd válaszolja meg az alább kérdéseket. A helyes válaszadók között ajándékot sorsolunk ki.

A nyerteseket e-mail-en értesítjük ki!

 

JÓ JÁTÉKOT!

 

Játszom

Ne habozz! 06 80 263 244